– Vidd a kölyködet, és menj a pokolba! – vakkantotta a férjem a tárgyalóteremben, elég hangosan ahhoz, hogy a jegyző gépelését elhallgattassa. Önelégült mosollyal dőlt hátra, miközben az ügyvédje nyugodtan felsorolta a megtartani kívánt vagyontárgyakat, biztos benne, hogy üres kézzel távozom. Aztán a bíró kinyitott egy lezárt aktát, amelyet aznap reggel kézbesítettek, egy idegen végrendeletét. A teremben nehéz lett a levegő.
A szavak úgy értek véget a tárgyalóteremnek, mint egy kidobott pohár. „Fogd a köcsögödet és menj a pokolba!” Nem úgy…